Interjú Liával - az Állás-les Munkaközvetítő Iroda koordinátorával és tanácsadójával

Lia 10. éve dolgozik a Zuglói Álláskereső Csoportban, idén január óta munkavállalási tanácsadó feladatköre kibővült, immár ő a munkáltatói koordinátor is.

Munkásságáért 2017. márciusában „a hónap szociális dolgozója” oklevelet kapott.

Élettörténete inspiráló példa arra, hogy soha nem késő megkeresni (és találni) azt a pályát, amiben kiteljesedhetünk.

Kalandosan jutottál el a jelenlegi szakmádig. Kérlek meséld el, hogyan is?

Annak idején óvónő szerettem volna lenni, de a pedagógus pályától apukám tulajdonképpen eltiltott, ezért egy közgazdasági szakközépiskolában végeztem, majd az anyukám révén egy fogtechnikus iskolába jártam. Ebben a szakmában viszont csak gépekkel és kütyükkel lehetett dolgozni, sehol sem voltak emberek, úgyhogy nem jött be.

Utána sokáig titkárnői, ügyintézői munkákat csináltam. Ez is kényszerpálya volt. Sajnos nem találtam örömet a papírok tologatásában, így a munkát kizárólag a pénz-kereseti lehetőséggel azonosítottam.

A lányom születése után volt egy reménytelinek tűnő hely, ahova azzal csábítottak, hogy sok mindent kell csinálni, tanulhatok, érdekes lesz; viszont ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Aztán leköltöztünk vidékre, további hányattatások következtek.

Amikor visszakerültünk Bp-re az Országos Gyógyintézeti Központ hirdetett egy állást úgy, hogy „a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem keres titkárnőt”. Nem tudtam, hogy ez egy kórház,s amikor kiderült, kicsit össze is törtem, mégis megpróbáltam, mert akkoriban nehéz anyagi helyzetben voltunk. Elkezdtem a főtitkár mellett dolgozni, de a próbaidő lejárta előtt egy nappal közölték, hogy vissza fog jönni az a lány, akinek a helyére jöttem. Ugyanakkor a munkámmal elégedettek voltak és felajánlottak egy titkárnői állást a szemész professzor mellett.

8 évig dolgoztam vele, nagyon jó volt a kapcsolatunk, de magát a feladatot nem szerettem.

Ő nekem egy példakép volt abból a szempontból, hogy mennyire élvezi a munkáját: külföldi cikkeket olvas, tanítja a fiatalokat, mindenben részt vesz, konferenciákra jár, mindig szervezkedik, friss és fiatalos. Ez engem inspirált. Nagyon elkezdett foglalkoztatni, hogy olyan hivatást keressek, amiben én is megtalálom magam.

Hét év közös munka után kértem, hogy engedjen el tanulni. Azt gondoltam, hogy a kórház csak olyan képzést fog támogatni, ami ott szükséges és mivel az egészségügy távol állt tőlem ez a terület szóba sem jött. Jó nagy kórház volt, de végül is megtaláltam azt a nyugdíj előtt álló kolléganőt, aki szociális munkás munkakörben dolgozott - és tulajdonképpen így kerültem erre a pályára. Az első pár órán a főiskolán már eldőlt, hogy tényleg a helyemre kerültem.

Megismertem a szociális rendszert, kipuhatoltam, hogy melyik terület áll hozzám közel, és valahogy úgy hozta az élet, hogy egyből az álláskeresőkkel kezdtem foglalkozni.

Innen már egyenes volt az út az emberi erőforrás tanácsadói másoddiplomához.

Milyen érzés volt a pályaváltás?

Zuglóban itt a családsegítőben nagyon jó volt a csapat. Tetszett, hogy mindenki elhivatott. Nagyon jó volt a vezető is. Bármilyen ötletem lehetett, mindig megbeszéltük. Előfordult, hogy a végén elvetettük, de soha nem volt az, hogy valamit élből elutasítottak volna. Sok mindent kialakítottunk: új csoport foglalkozások, új klubok, satöbbi. Az egész műhelyszerűen működött, mi töltöttük meg tartalommal, hogy miről szól az álláskereső csoport.

Először főleg rendszeres szociális segélyezettekkel dolgoztunk, akik tartós munkanélküliek voltak és közülük sokan nyugdíj előtt is álltak. Évekig 6% volt az elhelyezkedési statisztikánk, szóval nagyon alacsony. (Jelenleg az Állás-les ügyfeleinek 1/3-a sikeresen elhelyezkedik – a szerk.)

2-3 évvel azután, hogy ide jöttem már elkezdtünk gondolkodni a munkaközvetítő iroda létrehozásán, de nem volt rá anyagi keret.

Mióta foglalkozol álláskeresőkkel és mikor jött létre az iroda?

Tizedik éve vagyok itt és 2014. óta működik a munkaközvetítés. Ezalatt sok mindenben ki tudtuk magunkat próbálni. Kitaláltunk tréningeket, írtunk tematikákat, pályáztunk is. Voltam csoportvezető, Mindig van valamilyen lehetőség, hogy új dolgot, új színt vigyünk a munkába. Legutóbb pl. állásbörzét szerveztünk.

Most kialakult egy új csapat. Ez is jellemző a csoportunkra. Immár 3-4. éve, hogy évről-évre kicserélődnek a tagok. Mindig valami lezárul és valami születik helyette.

Mire vagy büszke?

Az álláskereső irodára. Nagy erőfeszítés volt létrehozni. A nulláról kellett felrajzolni, hogy hogy lesz a menete. Érdekes, de először az adminisztratív része született meg és úgy állt össze az egész program.

A másik büszkeség a foglalkoztatási szakmai hálózat – bár ez nem annyira hozzám fűződik, hanem a Gabihoz ( - az előző koordinátor – a szerk.). Így más kerületekből is tudunk közvetíteni, jobban ki tudjuk szolgálni a cégeket. Sok potenciált látok ebben. Ha az emberek tudatába beépül, hogy  a  kerületi Család- és gyermekjóléti központokban konkrét, kézzelfogható segítséget, felkészítést kaphatnak a munkavállaláshoz akkor a hálózatunkon keresztül rengeteg embert tudnánk elhelyezni.

Mik a tapasztalataid a munkáltatókkal?

Nagyon érdekes, mert előfordul, hogy nem jeleznek vissza a megkeresésemre, pedig most egyre inkább küzdenek a munkaerő-hiánnyal. Szerencsére van olyan is, hogy valaki ajánlja a céget, vagy ők találnak ránk facebook-on és maguktól jelentkeznek.

A munkáltatónak azért jó, ha rajtunk keresztül szerez munkavállalót, mert mi előzetesen felkészítjük az ügyfeleinket, segítünk nekik meghatározni, hogy mi legyen a célállásuk. (Ha irreális elképzeléssel jön hozzánk valaki, akkor feladatunk, hogy erről lebeszéljük és a realitás felé tereljük – és ezt meg is tesszük.)

Illetve igyekszünk összehangolni a munkáltatói és a munkavállalói igényeket. Ezekben kellenek kompromisszumok is, muszáj alkalmazkodni.

Mik a terveid erre az évre?

Olyan cégeket szeretnék találni, akiknek több munkakörbe kell ember, hosszú távra szeretnének szerződni és a Munka törvénykönyve szerinti feltételekkel foglalkoztatják a munkavállalókat. Az ügyfél-oldalon most betanított munkákra, egyszerűbb adminisztratív munkákra lenne szükség.

Emellett a hálózatot szeretném felpörgetni. Nem feltétlenül bővíteni, hanem mélyíteni. Ezeket szolgálják a rendszeres összejöveteleink (két havonta) és a folyamatos kommunikáció (hírlevelek, facebook oldal, blogírás).

Áprilisban tartunk álláskeresési tréninget, azoknak az ügyfeleknek, akiknek csak egy kicsi lökés kell; majd szeptemberben szervezünk még egy állásbörzét, ahol a kismamákra fogunk legjobban figyelni.

Az ügyfelek számára nyújtott tanácsadásban szerinted mi a legfontosabb?

Amikor megismerek valakit, megpróbálom felmérni az erősségeit és ezt mindig vissza is szoktam jelezni számára. A célállás meghatározása egy nagyon sarkalatos pontja a munkának, utána már egy jó portfólióval esélye van arra, hogy behívják a munkáltatók. Fontos, hogy hitelesen tudja saját önmagát képviselni az álláskereső, illetve kell egy meggyőző képesség is. Ezt nagyon hangsúlyozni szoktam. Sok embernél azt veszem észre, hogy nem tudják saját magukat bemutatni pozitívan. Ezt meg kell tanulni. Ehhez hasznos lehet a videós próbainterjú.

Volt egy olyan ügyfelem, aki a munkaerőpiacon nem számított fiatalnak. Komoly raktári vezetői tapasztalata volt, és valamennyire a számítógéphez is értett, viszont nyelvet nem beszélt. 15 évig dolgozott egy munkahelyen, ami aztán megszűnt. Először élvezte, hogy otthon lehet és kipróbálhatja a hobbijait, intézheti a családi dolgait. Aztán kezdte felélni a tartalékait, elkezdett állást keresni, de nem talált. Részt vett nálunk egy tréningen. Nagyon aktív és lelkes volt, de azon nem tudott átlendülni, hogy pozitívan mutassa be magát. Régen őt hívták a munkahelyekre és nem az volt, hogy neki kellett „kilincselnie, meg fényezni magát” – ezt a szót használta. Végül belátta, hogy nem fog másképp menni és pl. gyakorolni kell a tükörnél, - bármilyen hülyén hangzik. Később behívták egy raktárvezetői állásinterjúra, ahol videón kapcsolták a vidéki telephelyről a vezetőket és nem kapott tőle szívszélhűdést! Fel is vették. Szóval idősebb korban is lehet eredményt elérni, főleg, ha elhiszi magáról, hogy működhet.

Ezt üzened tehát az álláskeresőknek?

Igen, bízni kell magukban és azt megfelelően kell közvetíteni, ill. nagyon jól meg kell határozni a célállást.

Tökéletes végszó.

Köszönjük!