Dönt, és?!
A bejegyzés megtörtént események alapján készült. Reméljük lelkesítően hat majd rátok. :)
D. egy 19 éves srác, érettségi előtt áll és mint ilyenkor egy kicsit mindenki:
ő
is bizonytalan volt abban, hogy milyen irányban tanuljon tovább. Ezért jelentkezett hozzánk pályaorientációs tanácsadásra.
Ilyenkor az első lépés az, hogy megismerkedünk és feltérképezzük: mik
azok az érdeklődési körök, tudások,
készségek, amikből később meg tudjuk határozni a lehetséges utakat.
D. 8 évig
versenyszerűen űzött egy küzdősportot, de ezt 1 évvel ezelőtt abba hagyta. Továbbra
is rendszeresen sportol (heti 4-5x), viszont úgy érezte, hogy a jövőben ezt szeretné inkább
hobbitevékenységként, mint foglalkozásként gyakorolni.
Általában
véve nagyon érdekli az egészséges életmód, étkezés.
Könnyen
tanul. Szereti a nyelveket, főleg az angolt, emellett érdeklik a
természettudományok.
Feladattudatos,
elfogadja az irányítást, ugyanakkor tud önfejű is lenni.
Mindig
maximalizmusra törekszik, de nem szorong túlságosan akkor sem, ha hibát követ
el. Egyszerűen csak megpróbálja újra. És újra. Amíg nem sikerül.
Közvetlen,
kommunikatív, nyitott személyiség. Van önbizalma, tisztában van a pozitív
tulajdonságaival.
Kiegyensúlyozott
kapcsolatrendszer öleli körül. A szüleivel 90%-ban meg tudja osztani az őt
foglalkoztató kérdéseket. Emellett természetesen vannak barátai is - nem túl
sok, de azok közeliek.
Nagyon
fontos számára, hogy több, mint egy éve együtt van a barátnőjével és a jövőt is
vele képzeli el.
D. tehát
egyaránt rendelkezik belső és külső
erőforrásokkal.
Érdemes
körüljárni az érem másik oldalát is: van-e valamilyen akadály, vagy visszahúzó tényező?
Komolyabb
pofon az élettől utoljára 3 éve érte: ekkor hunyt el a nagymamája, akivel
közeli kapcsolata volt. Már feldolgozta, azóta kiegyensúlyozottnak érzi magát.
Nehezítő
körülmény lehet azonban, hogy a családja szűkösebb anyagi körülmények között él. (Viszont mindent megtesznek azért, hogy D-nek ebből ne származzon hátránya.)
Ránéztünk
arra, hogy milyen saját elképzelései,
körvonalazódó képei vannak a leendő munkájáról.
Az biztos,
hogy izgalmas valamit szeretne, olyat, ami érzelmileg megmozdítja.
Érdekli a
vendéglátás, valamikor szívesen nyitna egy saját éttermet– ezzel kapcsolatban
volt egy álma is, ami nagy hatással volt rá. Rövid ideig dolgozott pultosként,
ami pozitív élmény volt számára.
Gondolt arra
is, hogy tanulhatna tovább logisztikai vonalon. A szervezés, mint tevékenységi
kör vonzó számára. Illetve az édesapja szintén ezen a területen dolgozott.
Ötlet
szintjén felmerült a személyi edzőség, a dietetika, illetve a tanítás gondolata
(a legutóbbiban az érték átadás tetszett meg neki), de ezeket elvetette.
Rövid- és
hosszú távon is opció lehet a külföldi munkavállalás. Ez egyfajta próbatételt,
a helytállás tapasztalatát, valamint a felnőtt, független életet jelentené D.
számára.
Kérdés lehet,
hogy kié a döntés, vannak-e befolyásoló tényezők?
Jelen
esetben a szülők egyértelműen szeretnék, ha felsőfokon folytatná a
tanulmányait, de D. (ekkor még) bizonytalan. D. általában szereti alaposan
végiggondolni a lehetőségeket és aztán választani.
Házi feladatként a következő témák
feldolgozását kapta:
’1. Határozd meg, hogy mik a lehetséges
irányok – eddig a vendéglátás (saját hely nyitása), logisztika és külföld
merültek fel, de ha eszedbe jut valami új, azt is nézd meg!
A tanári pályát, a dietetikát és az
edzősködést elvetettük, de ha közben mégis húz a szíved valamelyik felé, akkor
érdemes újra rágni magadban.
Minden lehetséges úttal kapcsolatban vizsgáld
meg a következő kérdéseket.
Nem baj ha nincs mindegyikre válasz, de
agyalj rajta, foglalkozz vele.
Az adott terület milyen előnyökkel és
hátrányokkal kecsegtet a közeli, ill. a távoli jövőben. Mik a reményeid? Mik a
félelmeid?
Milyen lépések megtétele szükséges az
adott cél eléréséhez?
Milyen erőforrásokkal rendelkezel?
(készségek, tehetségek, kompetenciák, tudások)
Milyen külső támogató tényezőkre tudsz
támaszkodni?
Vannak-e olyan tulajdonságaid, jellemzőid,
amik nem annyira szerencsések az adott témában?
Mik a külső nehézségek, akadályok?
Mint ahogy mondtam, rád bízom, miként
dolgozod fel. Írhatsz kézzel, gépen, rajzolhatsz, akármi. A lényeg, hogy foglalkozz
a témákkal és a végére összeálljon egy kép, amire rá tudsz nézni egyben és ami
majd eredményez valamiféle hatást, benyomást.
2. Próbáld meg elképzelni, hogy milyen az
álom munkahely. Szedd össze, hogy milyen jellemzői vannak. (Ezekről is
beszéltünk: pl. értelmes, élvezetes feladatok; jófej kollégák; vezető vs. főnök
ügy; stb.)
Mik azok a feltételek, amiknek mindenáron
meg kell valósulniuk? Mik azok, amiket el tudsz engedni?’
A
munkavállalásban az egzisztenciális biztonság, valamint az érdekes és értelmes
tevékenységi kör a legjelentősebb. Örömet okoz számára, ha olyan területről van
szó, ahol használhatja a nyelvtudását.
Vonzónak
tartja, ha van kötelező öltözet – mindegy, hogy egyenruha vagy öltöny.
Fontosak a
normális munkafeltételek, valamint a kollégák is, de ezeket el tudja engedni,
ha a fenti feltételek teljesülnek.
Bejött két
új irány a korábban megfogalmazottakhoz képest:
az egyik a katonai pálya – ez D-t érzelmileg megmozdította;
viszont a barátnője pacifista és nincs jó véleménnyel erről a szakmáról. D. úgy
gondolja, hogy mivel ők mindent meg tudnak beszélni egymással, így ebből nem
lesz komoly konfliktus.
A másik
lehetőséget az édesanyja találta ki: ez a sport- rekreáció szak – amit D.
kevésbé tudott hova tenni, mert nem látta, hogy milyen későbbi elhelyezkedési
lehetőségeket nyújt számára. (Ezért erről kapott részletesebb információt.)
Azáltal, hogy
foglalkozott a témával, rájött, hogy nincs vesztenivalója, mindenképpen
jelentkezik egyetemre!
Megszületett
a döntés.
A
találkozónkon még úgy érezte, hogy első helyre a katona sulit fogja beírni, a
többi szak pontos meghatározására és sorrendjére még adott magának időt.
Röviden
foglalkoztunk azzal a témával, hogy a makacssága és önfejűsége miként fog
megjelenni ezen a terepen.
Beszéltünk
arról is, hogy az előnyök, hátrányok, teendők, stb. latolgatós módszer más helyzetek értékelésénél szintén használható.
Mielőtt
lezártuk az együttműködést megnéztük, hogy mik a konkrét, következő lépések a célja eléréséhez (jelentkezési lapok
kitöltése, nyelvvizsgára jelentkezés).
A
családsegítő javaslatára ajánlottam egy helyi alapítványnál való pályázati
lehetőséget a vizsga költségeinek megtérítésére – ezáltal is csökkentve az
esetlegesen felmerülő akadályokat.
*
Miután
megírtam a bejegyzést, elküldtem levélben D-nek, hogy mit szól hozzá.
Kiderült,
hogy azóta tovább formálódott benne a történet: arra jutott ugyanis, hogy jobban
megvizsgálva a témát a sport- és rekreációszervező, egészségfejlesztő szakkal tud
a leginkább azonosulni.
Emellett szól az az érv is, hogy így nem keletkezik
fizikai távolság közte és a szerettei között, hanem a városban maradhat.
„Minden ami
van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is,
balra is. […] Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, mindig csak
előre haladunk.”
/Feldmár
András/
Egyedül nem megy? Szeretnél valakivel együtt gondolkodni, hogy merre tovább?
Jelentkezz nálunk!
Gina
Állás-les
Megjegyzések
Megjegyzés küldése